A szénhidráthiány eltér a valódi éhezés ismert élettani és biokémiai hatásaitól.

Húsevő az ember?

Széles körben elfogadott állítás, néhol már tényként kezelik, hogy az emberek mindenevők, vannak, akik ennél tovább is mennek és a vegánságban látják a megváltást korunk népbetegségeiből. A klasszikus húsevő tulajdonságok – mint a ragadozó fogazat (például a hegyes szemfog, tarajos zápfog), a karmok vagy éppen a saját C-vitamin termelésének képessége – többnyire tényleg hiányoznak és az is igaz, hogy évekig, évtizedekig képesek vagyunk kizárólag növényi táplálék fogyasztásával túlélni. Azonban ez nem jelenti azt, hogy optimális esetben mindenevők vagyunk. Az evolúciónak hála, nagyméretű, fejlett agyunk van és így képesek vagyunk hiányosságainkat pótolni, szükségleteinket kielégíteni, de úgy tűnik, nem erre teremtettek minket.

Agymodell.
Fotó: wallpaper

Nem lenne célravezető, sőt teljesen értelmetlen lenne növényevő tulajdonságainkat a ragadozó, húsevő állatok vonásaival összehasonlítani, ehelyett érdemes legközelebbi főemlős rokonainkkal össszevetni bizonyos jellemzőinket; tőlük fejlődtünk, „evolúciós pályánk” értelmezésében segítségünkre vannak. Ennek eredménye azonban meglepő, de nem váratlan:

Kutatók szerint a modernkori mezőgazdaság nélkül teljes, obligát húsevőkké fejlődtünk volna főemlős őseinkből 2.5 millió év leforgása alatt.

Szervezetünket ugyanis nem növényi étrendre, növényi táplálékok fogyasztására tervezték.

Kleiber-törvény

A majmok többnyire növényi étrenden élnek, mi azonban tudósok megfigyelései szerint ettől többmillió éve eltávolodtunk – mind étrendünkben, mind szociopszichológiai vonásaink tekintetében. Azt találták ugyanis, hogy őseink ürülékkövületei – koprolitjai – apró madárcsontokat, halszálkákat és -csontokat, tollakat és tojáshéjat tartalmaznak, de növényi rostokat és magvakat nem tartalmaznak. Ebben a furcsa mindössze az, hogy a növényi magvakat az evolúció úgy alkotta meg, hogy képesek legyenek átvészelni a növényevő állatok emésztőrendszerét. Ha tehát őseink növényeket fogyasztottak volna, annak nyomait az állati ülülék régészeti leleteinek tartalmaznia kellene.

Csimpánz.
Fotó: uns

Az állatokban található zsírsavak (AA, DTA, DHA, EPA) agyunk 90 százalékát teszik ki, és a növényekben nem állnak rendelkezésre. Az ALA-t (alfa-linolénsavat) borzasztóan kicsi hatásfokkal, nagyon gyengén vagyunk képesek DHA-vá (dokozahexaénsavvá) és EPA-vá (eikozapentaénsavvá) alakítani és mivel őseink idejében még nem állt “rendelkezésre” lenmagolaj és szó sem lehetett arról, hogy vadászó gyűjtögető rokonaink dióhoz állandóan hozzáfértek volna,

Agyukat kizárólag állati eredetű táplálékok fogasztásával fejleszthették.

De őszintén, nem voltunk elég okosak ahhoz, hogy elegendő mennyiségű növényi zsírt tartalmazó táplálékot gyűjtsünk össze? Tényleg nem lett volna egyszerűbb egy halom diót összeszedni? Így az állati táplálékok és azok zsírtartalma jelentéktelen mértékű és szerepű lett volna. Nem lett volna egészségesebb is egyben?

Erre a válasz a Kleiber-törvényben rejlik.

A Kleiber-törvény egy képlet: segít meghatározni egy faj anyagcsereszükségletét tömegükhöz viszonyítva. Ha az agyméretet és az energiafelhasználást is figyelembe vesszük, egy nagyon fontos hányadáshoz jutunk – az

Encephalizációs hányadoshoz.

Ha ennek értéke 1, az azt jelzi, hogy az állat energiafelhasználása megegyezik a testtömege alapján várttal, ha kisebb, mint 1, akkor annál kevesebb, ha nagyobb, mint 1, akkor viszont az állat energiafelhasználása nagyobb, mint amit testtömege alapján várnánk. Agyunk hétszer nagyobb, mint testtömegünk alapján annak az állatvilágban “lennie kellene”, agyunk Encephalizációs, energiafelhasználási hányadosa pedig majdnem 30.

Agyunk tehát olyan, mint egy elképesztő hatásfokkal dolgozó erőmű.

Agyfejlődés.
Fotó: harvard.edu

Testünk többi részéhez viszonyítva tehát idegrendszerünk központja egy energiavámpír! Meg lehet etetni kizárólag növényekkel? Elméletileg lehetséges: hatalmas hosszúságú bélrendszerre van hozzá szükség (kérődző növényevő állatoknál ez 24-szeres), benne egy nagy abszorpciós felülettel, melynek felszívási képessége is kiváló – ekkor képződhet elegendő mennyiségű SCFA, rövid szénláncú zsírsav.

Ha növényeket szeretnénk fermentálni-emészteni, hatalmas bélrendszerre van szükség, speciális alkotóelemekkel! A csimpánzok vastagbél-erjesztők, rengeteget is eregetnek.
Fotó: hmx

Na és nagy belünk van? Őseinkhez képest mind vakbelünk, mind pedig vastagbelünk az övéknél finoman szólva lényegesen kisebb. Egy gorilla hasának mérete az emberhez képest nagyságrendekkel nagyobb és masszívabb; nagyrészt vakbélből és vastagbélből áll – itt bomlik le a növényi táplálék. Agyunk hatalmas energiaigényét gyenge emésztőrendszerünk kompenzálja. Vékonybélünk azonban hosszabb – itt szívódnak fel a kisebb, sűrűbb és könnyebben lebontható ételek.

Feláldoztuk tehát a növényi táplálék lebontásának képességét az állati eredetű élelmiszerek jobb felszívó-képessége érdekében, de ezért szükségünk is lett egy tápanyagokban gazdag és sűrű étrendre, mely esszenciális zsírokat is megfelelő mennyiségben tartalmaz. A kutatók szerint őseink képtelenek lettek volna ezt növényi táplálékokból előállítani.

Karnivor táplálék.
Fotó: uns

Ha azonban ez valóban igaz, akkor szervezetünk emésztőrendszerének húsevő, karnivor tulajdonságokkal kell rendelkeznie, vagy olyanokkal legalábbis mindenképpen, melyek szellemi képességeinknek, agyi tápanyagigényünknek megfelelően segítik a húsfogyasztást. Egy nemrégiben készült tanulmány ezen jellemzők sokaságát magyarázza meg.

Karnivor tulajdonságok

  • Az embernek sok apró zsírsejtje van, mint minden húsevőnek. Egy kutatócsoport összehasonlította a zsírsejtek szerkezetét a különféle állatokban és érdekes megfigyelésre jutottak: a húsevőknél nagyobb a kisebb zsírsejtek száma, a mindenevőknél pedig kisebb a nagyobb zsírsejtek száma. Megállapították, hogy az emberek mintaszerű húsevők, anyagcseréjük és energiaháztartásuk olyan étrendhez igazodik, amelyben a szénhidrátok helyett a lipidek és a fehérjék jelentik az energiaellátás alapköveit.
  • Az emberek gyomornedvének savassága minden kétséget kizáróan húsevőkre jellemző. Az emberi gyomorsav-pH őseink esetében is 1.5 körül lehetett: ennek molekuláris képzése és fenntartása energetikailag iszonyatosan megterhelő – kizárólag akkor éri meg ezt megtartani és egyedül akkor lehetett erre őseinknek szüksége, ha kórokozókban, patogénekben gazdag táplálékok jutnak és jutottak be gyomrukba: ezek nem növényi, hanem állati forrást jeleznek. Nem szabad elfelejtenünk, hogy növényevő főemlős rokonaink gyomorsav-aciditása jóval kisebb, a pH-ja 4 és 6 között mozog. Mindenevőknél ez az érték 2 és 4 között tendál.
  • Az ember energia-extrakciós kapacitása növényekből rendkívül kicsi. Csimpánzokhoz viszonyítva a vastagbelünk – ahol a rostot energiává kellene feldolgoznunk – 77 százalékkal kisebb, vékonybélünk ezzel szemben, ahol a makrotápanyagok felszívódnak, 62 százalékkal nagyobb. Úgy tűnik, bélrendszerünk morfológiai adaptációi az állati eredetű élelmiszerek fogyaszthatósága és feldolgozhatósága érdekében történtek meg sokezer évvel ezelőtt, de ezzel párhuzamosan a magas rosttartalmú növényi élelmiszerekről őseink le is mondtak.
  • Őseink a főemlősök mászó-képességeit is elveszítették, helyette a dobás képessége vált fontossá. Válluk és a mi vállaink szerkezete ugyanis a húsevőkhöz való alkalmazkodás eredménye: a vadászatban és a ragadozók elleni védelemben rendkívül fontos és hasznos tulajdonság volt. A csimpánz válla – ezt manapság egy állatkertben is meg lehet figyelni – a fák megmászásához igazodik.
  • Az emberek sokkal magasabb zsírtartalékkal rendelkeznek, mint a csimpánzok, legközelebbi rokonaink. A nagy mennyiségű zsír szállítása azonban a szervezet számára energifogyasztást jelent, “pénzbe kerül”, valamint csökkenti az üldözés, a gyors helyváltoztatás sebességét, kisebb a robbanékonyság – viszont lehetővé teszi a böjtöt: őseink vadászat, menekülés és élelem gyűjtögetése idején étkezés nélkül éltek túl hosszú napokat vagy akár heteket. A majmok folyamatosan étkeznek és növények veszik körül őket – nincs szükségük erre a funkcióra. Ha növényevők volnánk, nem alkalmazkodtunk volna ehhez a képességhez az ősi időkben, anyagcserénk és életmódunk nem igényelt volna erre egy komplett sejten belüli és szervezetszintű rendszert.
  • Az emberi állkapocs és fogazat őseink idejében összezsugorodott, a növényevőkre jellemző őrlési képességet szinte elveszítették. Ismeretes, hogy a korai emberek olyan eszközöket készítettek, melyek elősegítik a hús sütést megelőző feldolgozását. A feldolgozott hús rágásához és lenyeléséhez így 39–46 százalékkal kevesebb erőre volt szükség, mint amekkorát feldolgozott gyökérzöldségek fogyasztása igényelt volna. Az evolúció során a növényi ételek feldolgozási, emésztési képességéről azért mondtunk le, hogy az agynak a koponyában nagyobb helyet biztosíthassunk. Eszközhasználatunk pedig megmagyarázza azt is, hogy miért nincsenek húsevőkre jellemző, hegyes szemfogaink például – nem csupasz fogainkkal kellett tépnünk a nyers húst az állati tetemből.
Dobáshoz alkalmazkodó végtag.
Fotó: uns

Mindezen adaptációkból világosan kiderül, hogy az emberi ős a főemlősöktől eltávolodva a húsevő életmódot élte.

Az embernek húsra van szüksége

Az agyunk 90 000 évvel ezelőtt volt a legnagyobb, onnantól kezdve lassan zsugorodni kezdett. Körülbelül 20 000 évvel ezelőtt egy nagyobb zsugorodás következett be, ami napjainkban is folytatódik. Összességében máig kezdeti agyméretünk 10 százalékát veszthettük el.

Húsra van szükség!
Fotó: uns

Tanulmányok sokasága bizonyítja, hogy a zsugorodás szorosan összefügg az állati hús rendelkezésre-állásának hiányával, a húsfogyasztás csökkenésével és a szinte járványosnak mondható növényfogyasztási függőséggel.

Hasonlóképpen – a mezőgazdasági forradalom a szénhidrátfogyasztás hatalmas növekedését és az állati táplálékok fogyasztásának jelentős csökkenését hozta magával, aminek egyenes ági következménye lett számos tápanyaghiány és a hozzájuk kapcsolódó civilizációs betegséghalmaz. Ezek a kutatók szerint bizonyosan hozzájárultak agyméretünk csökkenéséhez.

Az ókori társadalmak értékelték a zsíros húst!

Az állati zsír iránti megbecsülésünk az ősi időkbe nyúlik vissza – ezt még a Bibliában is sokszor elismerték. Az ószövetségből Káin, mint vegetáriánus kínálja fel a „föld gyümölcseit”, Ábel viszont felajánlotta juhait és „annak zsírját”. – De Káint és az áldozatát nem tisztelte. Az új testamentumban, amikor a tékozló fiú hazatért, apja „megölt egy hízott borjút”. Még a legmodernebb „hagyományos” vadászó-gyűjtögetőket vizsgáló tudósok tanulmányai is azt mutatják, hogy kifejezetten zsíros húst keresnek népük tagjai, és néha eldobhatják a húst, ha az túl sovány.

A bibliai időkben a zsíros hús kincs volt.
Fotó: uns

Dr. Carl Lumholtz őslakos törzseket tanulmányozott az 1800-as évek végén – az 1900-as évek elején és észrevette, hogy soha nem esznek zöldséget, ha állati források állnak rendelkezésre.

A gyermekeknek mindig a legjobb, legzsírosabb húst kapták – ez a fejlődéshez feltétlenül szükséges volt. Sir George Hubert Wilkins ugyanezt találta tanulmányai során. Sok modern őslakos – a szibériaiak, az északi inuitok, a mocsaras arabok, a berberek, a Samburok – (csaknem) kizárólag húst eszik. Vagy legalábbis egészen az elmúlt évszázadig, amikor a civilizációs egészségügyi problémák elkezdtek kialakulni.

A modern korszak és egészségügyi járványunk

Az ipari forradalom hatására már nem kellett a helyi, szezonális termékekre és húsra támaszkodnunk, és egyszerűen azt ehettünk, amit csak megkívántunk. A gyümölcs mesterségesen édesebb lett (a géntechnológiának köszönhetően). A világ legédesebb gyümölcseihez is hozzáférhetünk – bármikor.

Az sem meglepő, hogy a koszorúér-betegség, amelyre az 1930-as években lényegében nem volt példa, az 1930-as évek alatt és utána az egekbe szökött, és napjainkban is folyamatosan növekszik. Az 1950-es években Ancel Keys a zsírt kikiáltotta főbűnösnek – rendkívül gyenge epidemiológiai bizonyítékokra hivatkozva. És elindult a katasztrófa.

A hivatalos ajánlások szerint kerülnünk kell a telített állati zsírokat és inkább a többszörösen telítetlen zsírokat, például a „növényi” olajokat részesítjük előnyben – teljesen értelmetlenül.

Soha nem fogyasztottuk a hivatalos ajánlások élelmiszereit egészen a közelmúltig.

Margarin.
Fotó: wiki

A margarin elődjét az 1900-as évek elején kenőanyagként használták gépek működtetése során. Ezután rájöttek bizonyos gazdasági körök, milyen olcsó a tömeges gyártás – így jövedelmező vállalkozássá vált ezeket „egészséges” étrendként értékesíteni. Mivel a legtöbb táplálkozástudományi vizsgálatot az élelmiszer- és gyógyszeripar finanszírozza, nem meglepő, hogy ezeket egyből be is vezették az étrendi irányelvekbe.

Érdekes, hogy máig nincs bizonyíték arra sem, hogy a hús hozzáadása egy nagyrészt növényi étrendhez bármilyen negatív egészségügyi hatáshoz vezetne.

Összegzés

Kifejlődött a túlélési képességünk arra, hogy éveken át sőt évtizedeken át éljünk a növényeken, de ez – a tudomány jelenlegi állása szerint – aligha jelenti azt, hogy hús helyett kellene őket fogyasztanunk. A növényi táplálékokban nincs olyan tápanyag, amely nem található meg az állatokban, de ugyanez nem mondható el a növényekről. Ha továbbra is döntően növényi eredetű élemiszereken élünk, az agyunk továbbra is zsugorodni fog és végül el fogjuk pusztítani társadalmunkat és világunkat. Mehetünk vissza a dzsungelbe és minden kezdődhet elölről.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

14 + húsz =

Scroll to Top